Impresszum

Gyakran ismételt kérdések


 

Mitől horkolunk?

A horkolás kialakulásának oka a légutak összeesése, ami akkor történik, amikor alvás közben elernyednek az izmok. Egyszerű horkolás esetében ez úgy történik, hogy mellette a légzés nem szenved csorbát. A légutak összeesésének oka, hogy túl lazák a garat, illetve a lágyszájpad izmai, túl kevés a hely a torokban. A jelenségnek egyéb anatómiai okai is lehetnek. Ilyen például kisgyermekkorban a megnagyobbodott orrmandula vagy későbbi életkorban az orrsövényferdülés. Az orrsövényferdülés önmagában még nem okoz horkolást, de annak esélyét mindenképp növeli, hogy az érintettek szájon át lélegezzenek, így náluk nagyobb eséllyel alakuljon ki horkolás.


 

Igaz-e, hogy minden túlsúlyos ember horkol?

Lehetséges rizikófaktor, de NEM törvényszerű. Túlsúly esetén többek között azért nagyobb a rizikó, mert a súlyfelesleg a garat nyálkahártyája alá is lerakódhat, ezzel leszűkítve a levegő áramlásának útját.


 

Befolyásolja-e a dohányzás, alkoholfogyasztás a horkolást?

A dohányzás nem csak oka lehet a horkolásnak, de fokozhatja annak intenzitását is. Ennek oka, hogy a káros szenvedély gyulladást generál, amely ödémával, a nyálkahártya duzzanatával jár, így már önmagában szűkíti a teret a garatban. Ugyancsak ilyen hatása van a dohányzás miatt termelődő többletváladéknak. Az alkohol szintén rizikótényező, hiszen lazítószerként még jobban elernyeszti az izmokat. Emiatt van, hogy alkoholfogyasztást követően jellemzően fokozódik a horkolás. Ugyanez igaz lehet az altatókra is, amelyek szintén lazíthatnak. A horkolást a reflux is súlyosbíthatja, sőt felmerült, hogy maga a reflux is okozhat például alvási apnoét.


 

Súlyosabb-e ha valaki nem csak háton fekve horkol?

Bár százalékos arányban, valóban többen horkolnak a hátukon fekve, mint egyéb testhelyzetben, de mindenképpen le kell szögezni, hogy ez alkatfüggő: a légutak nem okvetlen ugyanott esnek össze mindenkinél. Nincs szignifikáns összefüggés.


 

Honnan tudom, hogy számomra segítség-e a horkolás gátló szájbetét használata?

A Horkolásnak 4 különböző fajtáját különböztetik meg az orvosok, melyek a következők:

  1. Orron keresztüli horkolás:

A horkolás e fajtáját valószínűleg valamilyen orr problémára lehet visszavezetni. A legjobb megoldás, hogy kiderítsük, hogy orron keresztüli horkolásban szenvedünk-e, ha estére például csipesszel lezárjuk az orrot. Ha partnerünk nem tapasztalja a horkolást tovább, akkor valószínűleg orron keresztüli horkolásban szenvedünk. Az ebben a rendellenességben szenvedőknek sokszor túl szűk az orra vagy orrsövényferdülésük van. Akár okozhatja betegség is, mint például az orrpolip. Ha a horkolás nem rendszeresen jelentkezik, hanem időszakonként, akkor okozhatja allergia vagy megfázás is. Az orr problémára visszavezethető okok ellen orvosi beavatkozás szükséges.

Az orron keresztüli horkolásra nem megoldás a szájbetét használata!


 

  1. Horkolás a nyelv miatt:

A horkolási hang sokszor magasabb, mint a normálisnál tapasztalt. Ennek oka lehet a nagy nyelv vagy az alvás pozíció, amiben esténként alszunk. Általában a háton alvók szoktak ebben a horkolási típusban szenvedni. Ilyenkor a nyelv hátra tolódik és elzárja a szabad légzés elől az utat.

A nyelv miatti horkolásra javasolt a szájbetét használata, mivel használatával részben, de akár teljes egészben megszünteti a horkolást!


 

  1. Horkolás a szájon keresztül:

Ilyenkor a horkolás minden alváspozícióban jelentkezhet. A szájon keresztüli horkolás tényét gyorsan ki tudjuk deríteni azzal, hogy megpróbálunk nem nyitott szájjal aludni. Ebben is segítségre lehet a partnerünk, aki figyeli, hogy csukott szájjal megszűnik-e a horkolás.

A szájon keresztüli horkolásra javasolt a szájbetét használata!


 

  1. Kóros horkolás (apnoe)

Alvási apnoé a horkolók 50-60%-nál fordul elő. Ebben az alvási rendellenességben szenvedők nem is tudják, hogy ők abban szenvednek. Azt érzik, hogy időben feküdtek le, de ennek ellenére reggelente fáradtan ébrednek, tompák, nem tudnak a munkájukra koncentrálni. A külső személy azt tapasztalja, hogy az apnoe-ban szenvedők akár egy percig nem vesznek levegőt, aztán pedig egy nagy horkantással levegő után kapkodnak. Ilyenkor egy úgynevezett mikro-ébredés történik a légszomj miatt, amit a szenvedők nem is vesznek észre. Ez a mikro ébredés többször is megismétlődhet az éjszaka folyamán. Apnoe tünetei: dekoncentráltság, nappali fáradtság, kiszáradt száj (éjjel és reggel), gyakori éjjeli vizelet ürítés, éjszakai izzadás (fej, nyak, tarkó), romló memória, magas vérnyomás, csökkenő szexuális vágy.

A probléma abból áll, hogy az apnoéban szenvedők egyre fáradtabbak lesznek és egyre többet alszanak, emiatt egyre többször élik át a légszomj állapotát. Erre a szervezet úgy reagál, hogy a szív elkezd intenzívebben dolgozni, termelődni kezd a stresszhormon és vérnyomás megemelkedik. Ennek a hosszú távú következménye az lesz, hogy a szív és a keringési rendszer kikészül. Amerikai kísérletek kimutatták, hogy az alvási apnoéban szenvedőknél az infarktus kockázata négyszer nagyobb, mint más egészséges embereknél. Emellett a betegségben szenvedők ötször több balesetet is okoznak. Ez visszavezethető a tartós fáradtságra és a koncentrációs nehézségekre.

Gyenge és közepes alvási apnoeban szenvedőknek javasolt a szájbetét használata!


 

Miért jelent megoldást a horkolás gátló szájbetét?

A Naturmed Protetika Kft. által gyártott DocSnoreNix® horkolás gátló szájbetét, az állcsontokra kifejlesztett eszköz. Úgy működik, hogy gyengéden előretolja az alsó állkapcsot. Ezzel megelőzi a nyelv garatba való hátracsúszását szabad utat biztosítva a levegő áramlásának.


 

Magyar találmány-e ez a fajta horkolás gátló módszer?

Nem. A DSN technológia Dr. Schmitt-Bylandt nevéhez fűződik, aki amellett, hogy klinikai tesztekkel igazolta találmánya egészségre gyakorolt pozitív hatását, megalkotta a horkolás gátló szájbetét gyártás technológia rendszerét is.


 

Kell-e tisztítani a szájbetétet?

Igen. A szájbetét használata során, a nyálban lévő mikroorganizmusok egy vékony úgynevezett biofilmet alakítanak ki a szájbetét felületén, amit kellemetlen szagok megjelenése jelez. Ezt a biofilmet nem lehet egyszerű mechanikus tisztítással (pl. Fogkefével) eltávolítani, hanem kimondottan a szájbetétre kifejlesztett higiéniai folyadékba kell tisztítani. A tisztítófolyadék használatával jelentősen megnő a horkolás gátló szájbetét biokompatibilis műanyag alkatrészeinek élettartama is és ezenkívül csökkentik a tea, kávé vagy nikotin okozta elszíneződést.


 

Lehetnek-e a horkolásnak szövődményei?

Az egyszerű horkolás ártalmatlan hangjelenség, nincsenek káros következményei azon túl, hogy esetleg zavarja az alvótársat (kapcsolatgyilkos). Ha a horkolás részjelensége az obstruktív alvási apnoé szindrómának és légzéskimaradás is jelentkezik, akkor már lehetnek komoly szövődményei is. Nagyobb eséllyel alakulhat ki stroke és szívritmuszavar, hirtelen szívhalál, de jelentkezhet miatta folyamatos éjszakai magas vérnyomás is. A légzéskimaradás miatt fellépő éjjeli fulladás ugyancsak problémát okoz, ahogy az emiatt kialakuló mikro ébredések, illetve alvászavar is. Utóbbi nappali fáradékonyságot és kognitív problémákat okoz és rontja a memóriát.


 

Milyen tapasztalatok vannak?

Már az első használat során jelentősen csökken a horkolás sok esetben teljesen elmúlik. Azoknál a használóknál, akiknek a felső fogazata a fogívből kifele áll vagy esetleg fogágy betegségben szenvednek, nehézkesebb lehet a szájbetét használata. Ennek oka az, hogy a szájbetét az állkapocs előretolás elvén működik, melynek során a mozgatható alsó álkapocs előretolása érdekében a fix felső állkapcsot használja támaszként az eszköz.


 

Mennyi a szájbetét kihordási ideje, milyen gyorsan kopik a szájbetét?

A szájbetét két biokompatibilis anyag felhasználásával készül. Melyek a normál használat során az élettartama elválik egymástól, a fogakra simuló áttetsző, fóliaszerű anyagnak az elvárt tisztítás mellett az élettartama 1,5-3 év közé tehető. Az álkapocs előretolását biztosító alkatrész egy speciális nikkel-titán ötvözetből készült, melyre a gyártó abban az esetben, ha csak ketté nem vágják, örökgaranciát vállal. Tehát, amennyiben a horkolást a szájbetét rendszeres használata nem szünteti meg annyira, hogy a viselője már a szájbetét használata nélkül sem horkol, akkor nem szükséges új készülék vásárlása – csak a fogakra simuló fóliaszerű anyag cseréje. Ennek költsége nem éri el a szájbetét árának 10 százalékát.


 

Kivehető fogazattal (protézissel) élőknek javasolt-e a szájbetét használata?

A szájbetét használatát nem javasoljuk protézissel rendelkezőknek és azoknak, akiknek akár az alsó, akár a felső fogsora sorvégi foghiányos! A sorvégi foghiány nem minden esetben kizáró tényező. Ezért kérjük mielőtt döntést hozna, keressen minket elérhetőségeinken, ahol előzetes konzultáció keretében, térítésmentesen segítünk a döntésében.